Az Euro Profil cégcsoport története
Az EURO-PROFIL cégcsoport 1988. decemberében alakult, egy magánvállalkozás jogutódjaként, amely már 1985. januárja óta jelentős szereplője volt a hazai másolástechnikai piacnak. A cégünk kezdettől fogva elkötelezte magát a japán SHARP cég és annak termékei mellett, s így 1989-ben a SHARP Hivatalos Magyarországi disztribútora lett.
Az irodatechnikai, másolástechnikai termékeken túlmenően profilunk kiegészült háztartási- és szórakoztató-elektronikai cikkekkel. A sétálómagnótól a hordozható rádió-magnókon, music-centereken keresztül a video-vetítőkig a SHARP teljes termékskáláját forgalmaztuk. A háztartási készülékek közül szép számban értékesítettünk mikrohullámú sütőket, nagy sikerrel vezettük be Magyarországon az óriás űrtartalmú, exkluzív hűtőszekrényeket is.
Termékeink forgalmazására országos szerviz- és viszonteladói, valamint bolthálózatot építettünk ki.
Az 1998-as év nagy változásokat hozott cégünk életében. Júniusban a SHARP céggel megszűnt az üzleti kapcsolatunk.
Az EURO-PROFIL cégcsoport ma
A cégcsoport az EURO-PROFIL zRt.-ből, az EURO-PROFIL Szerviz Kft.-ből, az Euro-Profil Home Kft.-ből és a csoportot irányító KÜROSZ Kft-ből áll. KONICA MINOLTA másológépeket, alkatrészeket, irodatechnikai kellékanyagokat, TEXAS INSTRUMENTS számológépeket, MAYTAG és AMANA márkanevű amerikai háztartáselektronikai gépeket importál és forgalmaz.
Értékesítési stratégiánk fontos eleme a Direct Marketing és a kiállításokon való állandó jelenlét. Viszonteladóink és szerviz szakembereink számára folyamatos eladási- és szerviz tréningeket szervezünk, ezzel is segítve a hatékonyabb eladást, illetve szolgáltatást.
Célunk e remek márkák még szélesebb körben való megismertetése, népszerűsítése - jól képzett szakembereink segítségével-, partnerkapcsolataink ápolása, további megbízható partnerek keresése.
|